időjárás;előrejelzés;figyelmeztetés;felhőszakadás;zivatar;

2023-06-09 07:32:00

Pénteken is leszakad az ég: figyelmeztetést adtak ki, akadozik a közlekedés

Zivatarok, felhőszakadás, villámárvíz és jégeső jön. A vasúti közlekedésben is fennakadásokat okoz az esőzés, több vonalon pótlóbuszok járnak.

Nyolc vármegyére (Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok) is másodfokú figyelmeztetést adott ki a felhőszakadások veszélye miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A többi vármegyében elsőfokú a riasztás, és az egész országban zivatarokra figyelmeztetnek.

Az előrejelzés szerint a zivatarokhoz tartozó fő kísérőjelenség továbbra is a felhőszakadás lesz, ennek a Dunántúl nyugatabbi tájain van valamivel kisebb esélye. Rövid idő alatt 25-50, kisebb körzetekben akár 50 millimétert meghaladó mennyiség gyűlhet össze, utóbbira, illetve villámárvízre az Északi-középhegység tágabb környezetében, az Alföld középső és nyugati részén, valamint a Dunántúl északkeleti megyéiben és a Duna mentén a legkedvezőbbek a feltételek. Átmeneti viharos széllökés, jégeső sem kizárt a zivatarok környezetében, de nem ez lesz a jellemző.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul, késő este 15 és 20 fok közötti hőmérsékletet mérhetünk.

A vasúti közlekedésben is fennakadásokat okoz az esőzés

A MÁV tájékoztatása szerint bizonytalan ideig szünetel a vasútforgalom Kaposvár és Mernye között, mert a csütörtök esti felhőszakadás után sáros víz öntötte el a síneket. A hajnali, reggeli vonatok helyett pótlóbusz jár az érintett szakaszon, a Kaposvár-Tab-Siófok vonalon hosszabb célba jutási időkre kell számítani.

Pénteken 8 órától vízátfolyás miatt pótlóbusz jár Almásfüzitő és Esztergom között is. A közlemény szerint Neszmély és Süttő között szünetel a vonatközlekedés, mert a vasúti pályát nagy mennyiségű sár öntötte el. A Komárom-Esztergom vonalon jelentős késések lehetnek.

Villámárvizek sújtják az országot

Csütörtökön lapunk is beszámolt arról, hogy súlyos károkat okoztak az esőzések Heves és Nógrád vármegyében: pincéket és udvarokat árasztott el az esővíz, házak váltak lakhatatlanná.

Gyöngyöstarjánban a kora délutáni heves esőzések következtében kialakult villámárvíz két embert magával ragadt, az egyiküket a patakmederből kilépő víz vitte magával, a másikukat pedig egy szerteágazó pincerendszerbe sodorta be a hirtelen lezúduló esővíz. A mentők mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, életüket azonban sajnos már nem lehetett megmenteni.

Az Időkép a Facebook-oldalán azt írja, Sokorópátkán az özönvízszerű esőzés hatására a vízelvezető árkok nem bírták elvezetni a hirtelen lehullott nagy mennyiségű esővizet, így a település egyik utcájában a sáros víz az úton hömpölygött. Kiadós felhőszakadás és jégeső tombolt Kaposvár környékén is, ahol több utca víz alá került.