szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Végül két másik hegymászó állta a cechet.

Május 18-án a Mount Everest halálzónájában, 8500 méteres magasságban eszméletlenül találtak egy 50 éves kínai nőt, akit két, saját csúcsmászásáról lemondó hegymászó és egy általuk felkért serpa sikeresen cipelt le az alaptáborba.

Utólag kiderült, hogy a nő (akit a kínai médiában csak a vezetéknevével, „Hunan tartományból származó Liu”-ként azonosítottak) már megmászta a világ legmagasabb csúcsát, visszafelé tartott, mikor rosszul lett – írja a South China Morning Post.

Ugyanakkor, miután Liu az alaptáborban több napnyi kezelés után magához tért, nem volt hajlandó kifizetni az életét megmentő serpa 10 ezer dolláros (kb 3,4 millió forintnak megfelelő) mentési díját. Pedig a történtek alapján egyértelmű, hogy nélküle belehalt volna a csúcsmászásba, az őt megtaláló két hegymászó nem volt elég erős ahhoz, hogy lecipelje.

Liu nem mondott köszönetet, de annyit felajánlott, hogy 4000 dollárt fizet. Ez annyira feldühítette az egyik őt lesegítő hegymászót, hogy azt mondta a nőnek, inkább ne adjon egy centet se, majd ő kifizeti a serpát.

A története aztán bejárta a kínai közösségi médiát, ahol elég nagy felháborodást váltott ki. Végül az őt megmentő hegymászók kezdték el arra kérni az embereket, hogy ne zaklassák nyilvánosan Liut. Mint mondták, ők döntöttek úgy, hogy megmentik, ők ígérték meg a 10 ezer dolláros mentési díj kifizetését a serpának, mikor segítséget kértek tőle, „mutassunk toleranciát” – kérték.

Néhány nappal korábban egy hasonló történet borzolta a kedélyeket: Ravichandran Tharumalingam hegymászó nem igazán akarta nyilvánosan megköszönni Gelje serpának, hogy a hátán cipelve mentette meg az életét.

Civakodásba fulladt a bajba jutott hegymászó és az őt a hátán kimenekítő serpa története

A sportolónak úgy sikerült posztolnia a mentésről, hogy nem említette meg a nepáli segítőt.