Verstappen magabiztosan nyert; mindkét Mercedes a dobogón zárt

Vágólapra másolva!
2023.06.04. 14:32
null
Verstappen pályafutása 40. győzelmét aratta (Fotó: AFP)
Max Verstappen (Red Bull) magabiztos győzelmet aratott a Formula–1-es Spanyol Nagydíjon, mellette Lewis Hamilton vezérletével a Mercedes kettőse állhatott fel a dobogóra. Negyedikként Sergio Pérez (Red Bull) látta meg a kockás zászlót, míg az ötödik helyen az egyik hazai versenyző, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) ért célba. Charles Leclerc (Ferrari) pont nélkül maradt.

 

Max Verstappen roppant magabiztosan kezdett Spanyolországban is, hiszen azután, hogy valamennyi szabadedzésen az élen zárt, megszerezte idénybeli negyedik pole pozícióját, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle a hazai pályán versenyző Carlos Sainz Jr. indulhatott, míg a második sorban meglepetésre Lando Norris és Lewis Hamilton foglalhatott helyet. Fernando Alonso a csalódáskeltő időmérő után a nyolcadik, míg Sergio Pérez és George Russell csak a hatodik sorból vághatott neki a 66 körös versenynek.

53. SPANYOL NAGYDÍJ
JÚNIUS 2., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:14.606
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.907
JÚNIUS 3., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.664
Időmérő: 1. Verstappen 1:12.272
JÚNIUS 4., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Russell
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 18., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal
Július 2., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 9. 16.00
Brit Nagydíj, Silverstone

Charles Leclerc és Logan Sargeant azonban a rajtrácsra sem állhatott fel, mivel a Ferrari és a Williams is megszegte a parc fermé szabályokat, ami bokszutcai rajtot vont maga után.

A verseny előtt sokan fürkészték az eget, sötét fellegek gyülekeztek ugyanis a Circuit de Catalunya felett, a rajt előtt 40 százalék volt a valószínűsége, hogy megérkezik az eső.

Ami a stratégiát illeti, két kiállásos versenyre lehetett számítani, a mezőnyből a Red Bull kettőse és Sargeant a közepes, Leclerc a kemény, míg a többiek a lágy gumin vágtak neki a futamnak.

Verstappen az eggyel keményebb gumikon és jól kapta el a rajtot, s noha az első kanyarba menet Sainz támadta, sikerült megtartania a vezetést. Mögöttük Norris és Hamilton cserélt helyet, majd ért össze – az eset után Lance Stroll elment a mercedeses mellett, míg a mclarenes sérült autóval volt kénytelen kihajtani a bokszutcába, aminek következtében visszaesett a mezőny végére. Hamilton kocsija azonban nem sérült, és a 8. körben levadászta Strollt, majd megkezdte a felzárkózást Sainzra. A mercedeses a 14. körben érkezett meg DRS-távolságon belül a spanyolra, ám a csata akkor elmaradt, mert a Ferrari kihívta pilótáját a garázsba.

A hétszeres bajnok nem követte a riválist, és továbbra is remek tempót diktált a lágyon, miközben a keményen induló Leclerc is túl volt már a kiálláson. A huszadik körben még négyen voltak adósak kerékcserével, méghozzá az első négyes: a Red Bull és a Mercedes párosa. A „vörös bikák” a közepeset, míg az „ezüstnyilak” a lágyat (!) nyúzták, és ekkor úgy tűnt, megvalósítható lehet az egykiállásos stratégia is.

A két csapat közül a Mercedes jött ki előbb: Hamilton a 25., Russell a 26. körben váltott közepesre, ami a Red Bullt is cselekvésre ösztönözte. Verstappen egy körrel később cserélt keményre, és tért vissza az élen, míg Pérez további egy kört várt, s ő a kilencedik pozícióban folytatta a fehér festésű Pirelliken.

A 30. körre tehát a mezőny túl volt a kerékcserén – egyesek addigra már kétszer is megjárták a bokszutcát –, és Verstappen továbbra is magabiztos előnnyel vezetett. Mögötte a Sainzot könnyedén megelőző Hamilton érkezett 13 másodperces lemaradással, majd a Ferrari spanyolja, Russell és Stroll alkotta az első ötöst.

A Scuderia hazai versenyzője számára a folytatás sem volt könnyű: Russell a 35. körben megelőzte, miközben a visszakapaszkodó Pérez is nagy tempóban közeledett rá, és a 40. körben már 5 másodpercen belül haladt hozzá képest. Sainz a 42. körben ki is jött a második cserére, és a kemény gumikon a hatodik helyen tért vissza honfitársa, Alonso mögé.

A 46. körben a Mercedes valamelyest szétválasztotta a taktikát: újra kihívta Russellt a bokszba, míg Hamilton némileg eltolta az etapját. A fiatal brit lágy gumikat kapott, és Pérez mögött, de Sainz előtt tért vissza a nyomvonalra, míg a hétszeres bajnok egészen az 52. körig várt. Akkor Pérezzel egyetemben kijött lágyakért – a mercedeses a második, a Red Bull-os az ötödik pozícióban folytatta a versenyt.

Míg az élen magabiztosan haladó Verstappent figyelmeztették a többszöri pályalevágás miatt, Cunoda Jukit 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért leszorította Csou Kuan-jüt.

A címvédő a 62. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét, ekkor 19 másodperccel előzte meg Hamiltont, míg az első ötöst Russell, Pérez és Sainz tette teljessé. Az élmezőnyben a fennmaradó körökben sem történt változás: Verstappan sima győzelmet aratott, a pályafutása során a 40., míg idén az ötödik alkalommal állhatott fel a pódium felső fokára, ráadásul az övé lett a pluszpontot érő leggyorsabb kör is.

Másodikként Hamilton látta meg a kockás zászlót, a Mercedes dupla dobogóját pedig Russell tette teljessé. Negyedikként Pérez ért célba, s noha a mexikói nagyot mentett az időmérő után, a lemaradása így is több mint kétgyőzelemnyire nőtt az egyéni összetettben.

Az ötödik Sainz lett, majd Stroll, Alonso, Esteban Ocon, Csou, valamint Pierre Gasly következett a pontszerzők között.

Cunoda a büntetése miatt kiszorult a top 10-ből, a bokszutcából induló Leclerc pedig a 11. helyen szelte át a célvonalat.

Folytatás két hét múlva a Kanadai Nagydíjjal.

SPANYOL NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:27:57.940
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 24.090 mp h.
3. George Russell brit Mercedes 32.389 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 35.812 mp h.
5. Carlos Sainz spanyol Ferrari 45.698 mp h.
6. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:03.320 p h.
7. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:04.127 p h.
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:09.242 p h.
9. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:11.878 p h.
10. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:13.530 p h.
11. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14.419 p h.
12. Cunoda Juki* japán AlphaTauri-Honda 1:15.416 p h.
13. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
14. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda 1 kör h.
15. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
19. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
20. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1 kör h.
*: Csou leszorításáért 5 másodperces időbüntetést kapott
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖR PONT
1. Max Verstappen 5 7 7 3 170
2. Sergio Pérez 2 4 6 1 117
3. Fernando Alonso 5 7 99
4. Lewis Hamilton 2 7 1 87
5. George Russell 1 6 1 65
6. Carlos Sainz 6 58
7. Charles Leclerc 1 4 42
8. Lance Stroll 4 35
9. Esteban Ocon 1 4 25
10. Pierre Gasly 5 15
11. Lando Norris 3 12
12. Nico Hülkenberg 1 6
13. Oscar Piastri 2 5
14. Valtteri Bottas 1 4
15. Csou Kuan-jü 2 4
16. Cunoda Juki 2 2
17. Kevin Magnussen 2 2
18. Alexander Albon 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 287
2. Mercedes 152
3. Aston Martin-Mercedes 134
4. Ferrari 100
5. Alpine-Renault 40
6. McLaren-Mercedes 17
7. Haas-Ferrari 8
8. Alfa Romeo-Ferrari 8
9. AlphaTauri-Honda 2
10. Williams-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik