Alázat és önbizalom – Mihályi Petra jegyzete

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 23:03

A legkisebb királyfi a népmeséből nyakába vette a világot, meg sem állt Rómáig, és stílszerűen jött, látott és győzött. Sokan a magyar sportkedvelők közül sem biztos, hogy ismerték Marozsán Fábián nevét, akiről hétfőn a meghatározó nemzetközi oldalak is címlapon írtak. A 23 éves játékos ugyanis – elképesztő ezt leírni – legyőzte a hétfőtől ismét világelsővé előlépő, US Open-győztes Carlos Alcarazt.

Régóta várják a hazai teniszrajongók, hogy Piros Zsombor vagy Valkusz Máté a challengertornák szintje fölött is meglepetést szerezzen, és ne csak a Davis-kupában csillantsa meg tehetségét. Arra azonban a legtájékozottabb teniszszakemberek sem számítottak, hogy a „surranópályán” Marozsán Fábián megelőzi őket, hiszen juniorként nem voltak olyan kiemelkedő eredményei, mint két kortársának. Először tavaly, az ausztráliai Davis-kupa-selejtezőben sült el a keze, amikor Valkusszal párosban legyőzte a magasan jegyzett John Peers, Luke Saville duót, ám a többség akkor is inkább a társát faggatta a sikerről. Az önmagát későn érőként jellemző Marozsán eközben szépen lépdelt előre Valkuszék árnyékában. Az idén aztán felgyorsultak az események, és antalyai challengertorna-győzelmével már márciusban elérte azt a mérföldkövet, amelyet az év végére tűztek ki edzőivel: befért a legjobb 150 közé a világranglistán. Rögtön utána, a székesfehérvári Kiskút Openen elődöntőt játszott, majd kicsit alábbhagyott a lendülete, a római ATP 1000-es tornáig kellett várni, hogy ismét elkapja a fonalat – de mennyire megérte!

Valami nagyon összeállt Marozsán játékában, vélhetően fejben – nem valószínű, hogy néhány hónap alatt tanult meg technikailag „világverő” szinten teniszezni. Vele utazó edzője, Pataki Márk még néhány hete is azt mondta róla: az önbizalmán kell javítania. Nem lepődtem meg rajta, hiszen mindig végtelen, már-már túlzott alázattal beszélt saját teljesítményéről, előmeneteléről, terveiről, márpedig a csúcsteniszhez kell egó és bátorság. Mostanra, úgy tűnik, sikerült túllépnie elképesztő szerénységén: néhány nap alatt karrierje során először ATP-főtáblára jutott, top százas, majd top negyvenes teniszezőt győzött le, aztán fantasztikus játékkal Carlos Alcarazt is búcsúztatta – magyar játékos ilyen sikert negyven éve nem ért el! Ha megmarad az alázat és az önbizalom egyensúlya, ki tudja, hosszú távon mire lehet képes. Egy biztos: Marozsán Fábián nemcsak a magyar, hanem a római teniszrajongók szívébe is belopta magát hétfői bravúrjával. Kedden pedig jöhet Borna Coric a legjobb 16 között...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik