Budapest;bronzérem;férfi kard világkupaverseny;magyar férfi kardvívó-válogatott;

2023-03-26 20:48:00

Bornzérmes lett a magyar férfi kardcsapat a budapesti világkupán

A magyarok az elődöntőt 45-43-ra elvesztették a németekkel szemben, pedig jól kezdtek, az első két asszó után 10-4-re vezettek. Romániát 45-38-ra verték meg.

Bronzérmet nyert vasárnap a magyar válogatott a budapesti Zarándi Csaba férfi kard csapat-világkupán.

A BOK Csarnokban rendezett versenyen 26 nemzet csapata indult, a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású – tavaly Európa-bajnok és vb-ezüstérmes – hazai együttes a 16 között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ott a georgiakat tíz tus különbséggel verte, a negyeddöntőben pedig szoros mérkőzésen négy találattal bizonyult jobbnak a japánoknál.

A magyarok az elődöntőt 45-43-ra elvesztették a németekkel szemben, pedig jól kezdtek, az első két asszó után 10-4-re vezettek. A harmadik párban azonban Gémesi - aki az első két mérkőzésen plusz hetes, illetve plusz négyes találati mutatóval zárt - beleszaladt egy 10-5-ös vereségbe, majd a második pástra-lépésekor ugyan javított, de harmadjára 8-1-re kikapott. Így a hetedik pár után 31-35 volt az állás, aztán Szatmári is alulmaradt Szabó Mátyással szemben, végül az előző napon egyéniben győztes Szilágyi 33-40-ről 10-5-ös asszóval két tusra tudott felzárkózni úgy, hogy menet közben 38-44-ről 43-44-re alakult az állás, azaz nagyon közel volt az egyenlítés lehetősége.

A helyosztón a románokkal vívtak a magyarok, és hét tussal győztek. Az első három pár után még szoros volt az állás, 15-14 állt az eredményjelzőn, de akkor Szatmári hozott egy 5-0-s győzelmet, majd a Gémesi helyére beálló Decsi is. Ezt követően Szilágyi egy találat különbséggel nyert, így 30-18 volt az állás a mérkőzés kétharmadánál. Decsi következett, aki gyorsan adott két tust, azután azonban az ugyancsak csereként pástra lépő Matei Cidu elkapta a fonalat, és sorozatban nyolc találatot vitt be, végül pedig 12-5-re nyerte a párharcot. Szatmári 35-30 után 7-5-re kikapott, Szilágyi viszont magabiztosan fejezte be a mérkőzést: George Dragomir ellen 40-37-ről 5-1-re nyert.

- nyilatkozott Decsi András vezetőedző, aki kitért arra, hogy a németektől szűk vereséget szenvedett a magyar csapat, de ennek nincs különösebb jelentősége. "Most náluk Szabó Matyi extrát nyújtott, ennyivel voltak jobbak" - tette hozzá.

"Jó volt látni, hogy Áron a tegnapi nap után ma is szinte a maximumot nyújtotta, nagyszerű pillanatai voltak" - folytatta a szakvezető, hozzátéve, hogy bár akadtak hullámvölgyek, a válogatott tagjai végig csapatként működtek együtt, kiegészítették egymást.

"Ha így is bronzérmet tudtak nyerni, mire lennének képesek csúcsteljesítménnyel? Aranyéremre, mint Padovában" - utalt a március eleji olaszországi sikerre.

"Győzelemmel befejezni egy versenyt mindig jó érzés. Pozitív benyomásaim vannak a hétvégéről" - összegzett Decsi András.

A magyar csapat a világranglista második helyéről kezdi az áprilisban rajtoló egyéves olimpiai kvalifikációs időszakot.

A hazaiak eredményesen zárták a budapesti kardhétvégét: a csapat harmadik helye előtt szombaton Szilágyi - címét megvédve - győzött egyéniben a Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupán.

A csapatverseny döntőjében rendkívül kiélezett, fordulatos mérkőzésen a sorozatban négyszer világbajnok, Tokióban olimpiai aranyérmes dél-koreaiak győztek a németek ellen egyetlen tussal.