szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Do Kwon találmánya bezuhant a kriptopiacon, rántva magával az olyan népszerű valutákat is, mint a Bitcoin, vagy az Ethereum.

A dél-koreai hatóságok szerint letartóztatták Montenegróban Do Kwont, a Terraform Labs kriptovalutákkal foglalkozó cég vezéreként negyvenmilliárd dolláros kárt okozott befektetőinek – írja a BBC. A cég egyelőre nem kommentálta a dél-koreai rendőrség közleményét.

Do Kwonra 2022 szeptemberében adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, miután a Terraform Labs súlyosan megsértette a piaci szabályokat. A dél-koreai férfi meglógott a hatóságok elől: sokáig azt hitték, hogy Szerbiában van, sőt, Dél-Korea még Belgrádba is küldött egy tárgyalódelegációt, hogy az megegyezzen a szerbekkel a Do Kwon kiadatásáról, a két ország között ugyanis nincs kiadatási szerződés érvényben.

Do Kwon tagadta, hogy bujkálna, többször is felbukkant az interneten, de pontos tartózkodási helyét soha nem árulta el, a hatóságokkal közvetlenül együttműködni pedig soha nem volt hajlandó. Letartóztatásának hírét először a montenegrói belügyminiszter jelentette be, személyazonosságát a dél-koreaiak pénteken erősítették meg.

Do Kwon azért van különösen nagy bajban, mert nem csupán Dél-Korea, de az Egyesült Államok is szeretné őt bíróság elé állítani tőkepiaci machinációi miatt. Montenegrónak viszont egyik országgal sincs kiadatási szerződése.

A Terraform Labs a kriptotőzsdére saját valutával szállt be, aminek értékét egy tokenhez kötötték. A token és a valuta értéke viszont bezuhant – magával rántva az olyan népszerű kriptovalutákat is, mint a Bitcoin, az Ethereum, vagy a Tether.