szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A film a hatvanas években játszódik majd, az Amerika és a Szovjetunió közötti űrharc idején.

Megjelent a legendás Indiana Jones-sorozat legújabb, ötödik részének előzetese, amelyből az is kiderült, mi lesz egyáltalán a film címe, hiszen a stúdió eddig még ezt is titkolta: Indiana Jones and the Dial of Destiny, azaz nagyjából Indiana Jones és a végzet hívása, de a hivatalos magyar címet még nem tették közzé.

A filmben természetesen ismét a ma már 80 éves Harrison Ford játssza a főszerepet, azonban ez lesz a széria első része, amelyben sem íróként, sem rendezőként nem működött közre George Lucas és Steven Spielberg; mindkét posztot a Logan – Farkasról vagy Az aszfalt királyairól ismert James Mangold töltötte be.

Fordot digitálisan több jelenethez „visszafiatalították”, az előzetesben ennek végeredménye is látható már. A film főgonoszait Mads Mikkelsen és Antonio Banderas játsszák, és megjelenik a filmből a Fleabag című sorozat Emmy-díjas alkotó-főszereplője, Phoebe Waller-Bridge is, Indy keresztlányaként. Visszatér a legendás, 90 éves zeneszerző, John Williams is; a trailerben is újra megszólal a sorozat híres főtémája.

A filmet június legvégén mutatják be.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG360 hvg360

Kalandban verhetetlen: 40 éves az Indiana Jones

Steven Spielberg rendező és a forgatókönyvírói és produceri székbe átülő George Lucas negyven évvel ezelőtt arra vállalkoztak, hogy elkészítsék az abszolút kalandfilmet. A végeredmény több mint félmilliárd dollár bevétel és a filmtörténelem egyik legrégebben futó és legkedveltebb filmsorozata lett.