Boksz: „Kilenc hétig edzettem, hat hétig nem szexeltem” – jön a 3. Fury–Chisora

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.02. 10:49
null
Fury ezúttal sem hazudtolta meg magát (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint szombat késő este, várhatóan 22.30 órakor lép ringbe a WBC nehézsúlyú világbajnok ökölvívója, Tyson Fury és kihívója, Derek Chisora a Tottenham Hotspur Stadionban. Az összecsapás továbbra is élénk vitatémaként szolgál a bokszvilágban, ezekre reagált ismét Fury.

 

Szeptemberen az ökölvívás világa a Tyson Fury és Anthony Joshua összecsapás törlése miatt volt hangos, ugyanis utóbbi mégsem írta alá a december 3-ra tervezett mérkőzésre vonatkozó szerződést – a hosszas huzavona ellenére nem jött össze a meccs. Nem sokkal később jött a hír, hogy Joshua helyett Fury honfitársa és egykori barátja, Derek Chisora ellen újra, harmadik alkalommal is ringbe lép. A döntés nagy port kavart, profiboksz.hu cikkéből kiderül, hogy leginkább a kihívó személye miatt, hiszen Chisora az elmúlt négy mérkőzéséből mindössze egyet, a legutóbbi, Kubrat Pulev elleni találkozóját nyerte meg.

Furynak már több kirohanása is volt emiatt, mindahányszor kiosztotta az őt kritizálókat. Legutóbbi nyilatkozatában is arról beszélt, hogy miért is volt logikus választás az általa korábban már kétszer, 2011-ben és 2014-ben legyőzött Chisora: „Hallom a kritikusaimat, hogy mennyi »baromságot« beszélnek. Gyakorlatilag soha életükben nem kaptak még ütést. »Miért bokszolsz Derek Chisora ellen, hiszen már kétszer megverted?'« – kérdezik tőlem. Az a helyzet, hogy ezer nehézsúlyú van a világon, de hiányoznak a jó nevű bunyósok a divízióból. Bokszolhattam volna egy harmincnégy nullás mérlegű külföldi ellenféllel is, és mindenki azt kérdezné, hogy »ki a f*szom ez a fickó?«. De ha Derek Chisora neve kerül elő, akkor mindenki tudja, hogy kiről van szó. Jó, rossz, vagy bármilyen megközelítésből, indokból, de mindenki tudja, hogy ki ő, és tudják, hogy jó show-t csinálunk. És tessék, eladtunk ötvenezer jegyet."

Fury arról is beszélt, hogy egyáltalán nem veszi félvállról Chisorát: „Kétszereplős vetélkedőben soha ne becsülj le senkit, mert bármikor beüthet a baj. És ahogy azt már sokszor láttuk, amikor a bajnokok átnéztek az ellenfelükön, más nagy nevekre és meccsekre gondolva, akkor az a rivális szépen csendben, folyamatosan edzve felkészült, majd nyomás nélkül bement a szorítóba, és kiütötte az embert. Velem ilyen soha nem történik meg, mert nagyon keményen edzek, és az összes ellenfelemet tisztelem. Minden alkalommal száztíz százalékot adok ki magamból. Kilenc hétig edzettem erre a meccsre, és hat hétig nem szexeltem. Derek azért jön, hogy kiüssön engem, én pedig azért lépek ringbe, hogy ő fogjon padlót."

A gálát a NET4+ SPORT streamingszolgáltató közvetíti a Tottenham Hotspur Stadionból, Fury és Chisora mérkőzésére várhatóan magyar idő szerint 22.30 órakor kerülhet sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik