Lubics Szilvia embertelenül kemény versenyen győzött az Antarktiszon

D  VG20141001006 (1)
2022.12.02. 09:30
Majd’ 200 kilométer, fagypont alatti hőmérséklet és egy pingvintámadás – a magyar ultrafutó élete legdurvább futásán van túl.

Lubics Szilvia nyerte meg a Racing the Planet elnevezésű sorozat The Last Desert – Antarctica nevű versenyét, amelyre csak azok nevezhettek be, akik legalább már kétszer teljesítettek 250 kilométeres sivatagi távot. Az Antarktiszon hat szakasz várt a versenyzőkre, akiknek minél nagyobb távolságot kellett lefutni a kőkemény fagyban, jeges szélben és a folyamatosan szakadó hóban, 6-8 kilós felszereléssel a hátukon. A korábbi évek tapasztalata szerint az indulók közül csak páran tudják teljesíteni a távot.

A magyar ultrafutó mellett 17 nő nevezett be a versenyre, Lubics Szilvia végül a csütörtöki zárószakasszal 197,3 kilométert futott le embertelen körülmények között, és ezzel első lett a nők között. A másik magyar induló, Roskovics Miklós 200,5 kilométert teljesített, és az ötödik helyet szerezte meg a férfiaknál.

Lubics Szilvia a Facebookon számolt be élményeiről, az üzeneteiből az derült ki, hogy élete legdurvább futásán van túl, és szerinte mindenki megbánta a bűneit, aki benevezett erre az őrületre. „Hogy konkrétabban fogalmazzak, borzalmas itt futni” – írta, hozzátéve, most már tudja, mit jelent a kifejezés, hogy küzd, mint malac a jégen.

Az Antarktiszon élte át élete legbizarrabb élményét is, amikor futás közben megtámadta egy pingvin:

„Ma olyan szigeten futottunk, ahol voltak pingvinek. Már alig vártam, hogy láthassam őket, annyi klassz képet láttam róluk. Erre futok békésen, gyönyörködöm bennük, élvezem, hogy köztük lehetek, erre az egyik pillanatról a másikra az egyikük megtámad! Odarohan hozzám, se szó, se beszéd, felborít, és elkezdi ütni a csőrével a lábam. De úgy rendesen. Teljesen lesokkolódtam. Két másik futó rohant oda hozzám, ők kergették el. Azt hittem, ezek cuki állatok… Biztos nem véletlenül támadott meg, tudom, hogy én futottam az ő területükön, de ez akkor is váratlanul ért. Vicc, nem? Már csomó helyen futottam a világon, ahol megtámadhatott volna valami vadállat – amitől be is voltam rezelve – de semmi nem történt. Erre az Antarktiszon megtámad egy pingvin.”

Az ultrafutó férje, Lubics György azt írja, a tervek szerint a versenyzők hajója péntek reggel indul vissza Ushuaiába, abba az argentin kikötővárosba, ahonnan kilenc napja elindultak. A visszaút két napig tart majd, várhatóan vasárnap reggel kötnek ki.

Szilvi még aznap indul is haza, és ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor a télapó fogja meghozni – legalábbis én ezt kértem tőle

– zárta bejegyzését Lubics György.

 (Borítókép: Lubics Szilvia nagykanizsai otthonában. Fotó: MTI, fotó: Varga György)