Tárgyalás

Súlyos dolgokat állít az utolsó szó jogán VV Fanni feltételezett gyilkosa

Létrehozva: 2022.07.01.

Módosítva: 2022.07.01.

Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosa, B. László lehetőséget kapott, hogy a saját védelmében felszólaljon az utolsó szó jogán.

VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni még 2017-ben tűnt el nyomtalanul. Szülei két nappal később a lakásában mindent rendben találtak, lányukat mégis mintha a föld nyelte volna el. Nem adott életjelet magáról, így a rendőrség segítségét kérték.

A nyomozás során több terhelő bizonyíték is előkerült, melyek alapján megtalálták a valóságshow szereplőjének feltételezett gyilkosát, B. Lászlót. A férfinél történő kutatás során előkerült egy darab kötél, amellyel feltehetően megfojtotta a lányt. Megtalálták rajta Fanni vérét, valamint néhány fémszálat is, amely az általa utoljára viselt türkizkék felsőjéről származott. A vádlott azt állította, nem emlékszik arra, hogy a kötél a tulajdonában lett volna. Az állítását a saját nagyapja cáfolta meg, a vallomásában ugyanis a férfi elmondta, felismeri, hiszen korábban ő maga kötött rá hurkot.

A legerősebb bizonyíték a garázs kamerái által rögzített videófelvétel, amelyen egyértelműen látszik, hogy a gyanúsított a karjaiban vitte az akkor már védekezésre képtelen lányt. A zárt garázson keresztül át cipelte, egészen egy bérelt autóig, melynek csomagtartójába tette. A csomagtérben 3 deciliter vért találtak, amely Fanni testéből szivárgott. Idővel a nyomozást az FBI szakértői is segítették, akik a jármű adatai alapján hatméteres pontossággal bemérték azt a Duna parti szakaszt, ahol B. László megszabadulhatott a holtesttől. Ám az azóta sem került elő.

VV Fanni és B. László
Fotó: Bors

Valószínűleg már soha nem derül ki, miért tűnt el VV Fanni, de B. László az utolsó szó jogán felszólalt önmaga védelmében. Kiderült, a vádlott nagymamáját is meghallgathatták volna, de a korára hivatkozva, mentességi jogával élve nem akart vallomást tenni, ezért hivatalosan is befejeződött a bizonyítási eljárás és a meghallgatások sora.

B. László a saját maga által írt védőbeszédben igyekezett minden vádpontot cáfolni az üggyel kapcsolatban. Azt állítja, Fanni magatehetetlen állapotban feküdt, amikor a lakására ért, azért mert "túlszívta magát" a B. Erika által adott drogból. Kórházba akarta vinni, de Erika nem engedte, megoldóemberekkel egyeztetett, akik segíthettek volna Fanninak.

A találkozó a Rákospataknál volt. 

Odament és átadta bmw-s embereknek Fannit, majd elhajtott és Siófokra indult az első számú tanúval.

Onnan reggel Dunavecsére ment. Az úttal kapcsolatban több általa vélt ellentmondást sorolt fel. Szerinte hanyag volt a nyomozás, a köztéri kamerákat és a haladási sebességet illetően. Volt, ahol 250 km/órás sebességgel kellett volna haladnia, hogy megvalósuljanak a leírt adatok. Állítása szerint az útvonal bizonyos pontjait sem érintette.

VV Fanni, B. László

Fotó: Bors

Termények rakodása volt a feladata a dunavecsei kikötőben, megszűnt a munka és meg akart győződni róla, hogy valóban ez történt és nem vágták át. Azért ment oda, hogy a saját szemével győződjön meg erről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel