Balogh Csaba
Balogh Csaba
Tetszett a cikk?

A Siemens felvásárolta a megelőző karbantartási megoldásokat fejlesztő Senseye-t. Az ügylet értéke ismeretlen, de azt tudni, hogy az akvizícióval egy dinamikusan bővülő piacon erősíti pozícióit a német technológiai vállalat.

A brit Senseye 2014-es alapítása óta szolgáltatásként (Software-as-a-Service, SaaS) elérhető szoftvermegoldásokat fejleszt, melyekkel az ipari szereplők csökkenthetik a nem tervezett gépleállások számát, növelhetik az eszközök élettartamát.

A megelőző karbantartás fontosságának megértéséhez érdemes tisztázni magát a problémát. A mosógéphez akkor hívunk szerelőt, ha már elromlott – a gyárak üzemeltetésébe azonban ez a szemlélet nem igazán fér bele. A legtöbb helyen fix ütemterv szerint halad a karbantartás, azaz időről időre átnézik a gépeket. Mivel a mérnökök általában arra törekszenek, hogy minél kevesebb váratlan leállás legyen – melyek megoldásához éppen a váratlanságuk miatt sok idő szükséges, ennek költségvonzata pedig a termeléskiesés miatt jelentős –, inkább több karbantartást ütemeznek be minden eszköz és gép esetében, mintsem kevesebbet.

Így fordulhat elő, hogy a karbantartás gyakran „felesleges óvatoskodás”, és – az ARC technológiai piackutató cég felmérése szerint – az arra költött pénz mintegy fele elvész.

Ezt a „pazarlást” és a meghibásodást követő leállás miatti bevételcsökkenést is kiküszöbölheti az IoT-alapú (Internet of Things, a dolgok internete) megelőző karbantartás. A Senseye mesterséges intelligencia képességekkel ellátott megoldásai a gépekről és a karbantartás folyamataiból gyűjtött adatokat elemzik, amelyek alapján előre jelzik az eszközök állapotának alakulását, és figyelmeztetnek a beavatkozást igénylő pontokra. Így a gyárban csak akkor végeznek karbantartás eszközökön, amikor arra valóban szükség van – akkor viszont haladéktalanul értesülnek róla.

A Siemens közleményében emlékeztet: az ipari és más, kritikus infrastruktúrák optimális karbantartási idejét előrejelző, proaktív megoldások mind keresettebbek, amiben a gyorsuló digitalizáció és urbanizáció éppúgy közrejátszik, mint a hatékonyság és a fenntarthatóság növelésének igénye. Piacuk, amely a Research and Markets adatai szerint 2020-ban világszinten 4,02 milliárd dollár volt, 2027-re elérheti a 18,65 milliárd dollárt. A jelzett időszakban ez évente átlagosan 26,5 százalékos bővülést ígér.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.