szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ifjúsági, sci-fi és fantasy regények népszerű magyar írója június 29-én hunyt el.

„Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Böszörményi Gyula, József Attila-díjas író 2022. június 29-én a Világfa csúcsára költözött” – osztotta meg a gyászhírt az író családja. Böszörményi Gyula 57 éves volt.

Az író a magyar ifjúsági irodalom kiemelkedő alakja volt, a Gergő és az álomfogók című meseregényével lett országosan ismert 2002-ben. A Gergő-sorozat második kötete a következő évben sikerkönyv lett Magyarországon, a Gergő-regények megkapták az Év Gyermekkönyve elismerést. Ezután még három rész következett a sorozatban, de több későbbi regénye is ebben a világban játszódott.

Facebook / Böszörményi Gyula

A 80-as évektől kezdve jelentek meg novellái, glosszái a többi között az Élet és Irodalom oldalain. A Wikipédia szerint Müller Péter Sziámi tanácsára kezdett el gyerekeknek írni. Böszörményi Gyula nevéhez hangjátékok, színdarabok és televíziós sorozatok is köthetők, egyebek mellett ő is írta az Űrgammák című ifjúsági sci-fi sorozatot.