Szégyelli, amit hazája tesz Ukrajnával, lemond Oroszország genfi ENSZ-tanácsadója

háború
2022 május 23., 11:16
comments 23

„A nevem Borisz Bondarev, 2002 óta a külügyminisztériumban dolgozom, 2019 óta az ENSZ orosz tanácsadója vagyok” - így kezdi közleményét a második magas rangú orosz diplomata, aki a háború miatt lemondott tisztségéről. (Az első Anatolij Csubajsz volt.)

Bondarev levele a Twitteren került nyilvánosságra. Azt írja, húszéves karrierje során látott már érdekes fordulatokat a külpolitikában, „de soha nem szégyelltem magam annyira a hazám miatt, mint idén február 24-én” - utalva Ukrajna lerohanásának dátumára. Azt írja, Putyin „féktelen” támadása Ukrajna ellen nemcsak az ország, nemcsak az egész nyugati világ ellen elkövetett bűn, de a legsúlyosabb bűn, amit az orosz elnök Oroszországgal szemben elkövethet.

„Azoknak, akik kitervelték ezt a háborút, semmi más céljuk nincs, mint örökké hatalmon maradni, pompázatos, ízléstelen palotában élni és a jachtjukon hajózgatni” - írja. Elismeri, hogy az elmúlt húsz évben rengeteg szakmaiatlanságot látott a külügyben, és hallott rengeteg hazugságot is. De, mint írja, az elmúlt években katasztrofálissá vált a helyzet. A propaganda a harmincas évek orosz napilapjainak szintjén van, Lavrov külügyminiszter pedig remekül illusztrálja a rendszer leépülését.

Azt írja, ma az orosz külügyminisztérium már nem a diplomáciáról szól, hanem a háborús uszításról, a hazugságokról és a gyűlöletről, ami néhány ember érdekeit szolgálja csupán, azokét, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy Oroszország még jobban elszigetelődjön és leépüljön.

„Diplomatának tanultam és diplomata voltam húsz évig. A minisztérium lett az otthonom és a családom.

De egyszerűen nem bírok tovább részt venni ebben a véres, ostoba és teljesen szükségtelen gyalázatban” - zárja sorait.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.