szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Békássy Szabolcs, az országos kollegiális vezető háziorvos szerint ezt a célt a kormányzat is támogatja.

Meg kell erősíteni az alapellátást a most kezdődő kormányzati ciklusban, hogy a háziorvosok minél több terhet tudjanak levenni a szakrendelőkről, kórházakról – mondta az InfoRádiónak Békássy Szabolcs. Az országos kollegiális vezető háziorvos szerint a 319 praxisközösség szilárd alapot jelent, ugyanakkor fontos, hogy

a következő időszakban bővüljön az ezeknél elérhető szolgáltatások száma és hangsúlyosabb legyen a prevenciós munka.

Az InfoRádió felidézte: a kormány januárban jelentette be, hogy a háziorvosok is béremelést kapnak, ennek mértékét pedig attól tették függővé, hogy milyen formában vállalnak praxisközösséget. Azaz, hogy milyen szorosan működnek együtt.

„Meg kell vizsgálni azt, hogy a jelenlegi egészségügyi ellátórendszer mely szintjén vannak a betegek ellátva. Valószínűleg ez nem optimális jelenleg, és meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a lehető legtöbb beteg végleges ellátására, gondozására és szűrésére az alapellátás szintjén kerüljön sor, meg kell próbálni tehermentesíteni a járóbeteg-szakellátást és a kórházi fekvőbeteg-ellátást” – mondta most Békássy Szabolcs. A cél az – tette hozzá –, hogy az a háziorvos, akinek például diabetológus szakvizsgája is van, az alapellátásban is kezelhesse a betegeket, és ne kelljen a szakrendelőbe küldeni őket. Szerinte erre a kormányzati akarat is megvan.

Pintér Sándor ígéri, hogy nem fog műteni, de a hálapénzt és a dohányzást üldözi

A belügyminiszter bizottsági meghallgatásán nem árulta el, kinek a kezébe kerül a tárcán belül az egészségügy, de az biztos, hogy Pintér nem akar a gyógyító munkában részt venni. A hálapénzt elfogadó orvosok komoly rendőri intézkedésekre számíthatnak, az állami szakellátásra is kiterjesztené az időpontfoglalás lehetőségét, és a hosszú várólistákat elfogadhatatlannak tartja.