Már 21 éves Céline Dion legidősebb fia: René-Charles sármos fiatalember lett

Céline Dion legidősebb fia, René-Charles már felnőtt, és nagyon hasonlít az anyukájára.

Céline Dion fia, René-Charles
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Céline Dion csupán 12 éves kiskamasz volt, amikor először találkozott későbbi férjével, a zenei menedzser René Angélillel, aki 28 évvel volt idősebb nála. Ismeretségük első nyolc évében csak szakmai kapcsolat volt közöttük, majd amikor az énekesnő már húszéves volt, fellobbant a szerelem. 

1994-ben házasodtak össze, három gyermekük született, 2001-ben a legidősebb, René-Charles Angélil jött a világra, 2010-ben pedig az ikrek, Eddy és Nelson. 

Céline Dion fia, René-Charles

Céline Dion és René nagyon nehezen lettek szülők, mert a férfinál 1999-ben rákot diagnosztizáltak. Még a sugárkezelés előtt megpróbálkoztak a mesterséges megtermékenyítéssel, így járhattak végül sikerrel. Egy ideig úgy tűnt, az énekesnő férje legyőzte a betegséget, ám a torokrák 2013-ban kiújult, René 2016-ban hunyt el. 

Céline Dion elképesztően büszke nagy fiára, aki apja halála után átvette a családfő szerepét.
Céline Dion elképesztően büszke nagy fiára, aki apja halála után átvette a családfő szerepét.
Fotó: Instagram/René-Charles

Bár kisebb gyerekeinek csupán néhány évig lehetett az apukája, a legidősebb, René-Charles több időt kapott a sorstól, 15 éves volt, amikor a férfi elhunyt. Az akkor még kamasz fiú volt édesanyja legfőbb támasza a gyászban, azóta is mindig számíthatnak egymásra. 

René-Charles mostanra jóképű, 21 éves felnőtt férfivá érett, aki egyre inkább tudja, mit akar az élettől. Az Instagram-oldalán gyakran posztol életéről, mindennapjairól 19 ezer követőjének. Céline Dion nagyfia imádja a sportokat, az extrémebbektől sem riad vissza, az ejtőernyőzés az egyik hobbija. Szereti a bulikat, az élet napos oldalát, az utazást, a finom ételeket. 

A fiú szeme jóval világosabb, mint a szüleié.
A fiú szeme jóval világosabb, mint a szüleié.
Fotó: Instagram/René-Charles

A sztárcsemete külsőre tiszta anyja, le sem tagadhatnák egymást, annyira hasonlítanak az arcvonásaik. Ugyanakkor a genetika játékának köszönhetően sokkal világosabb szemekkel tekint a világra, mint szülei. René-Charles tekintete tiszta kék!

Jennifer Lopez lánya, Emme

JLo lánya egy nagyon érdeklődő személyiség, csupán 12 éves volt, amikor megjelent a könyve Lord Help Me címmel, amely inspiráló imákat foglal össze kisgyerekek számára. A sportolás is érdekli, a baseball a legnagyobb kedvence. Emme-re sokan emlékezhetnek, ugyanis a lány 2020-ban édesanyja oldalán lépett fel a Super Bowl félidejében, azóta persze sokat változott külsőleg, a haját is teljesen másképp hordja. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban Jennifer Lopez lánya.

Friss fotókon Jennifer Lopez 14 éves lánya: Emme rengeteget változott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Cover-fotó: Getty Images/ Gotham

Ezt is szeretjük