Leclerc kiesett, Verstappen nyert, és átvette a vezetést a vb-tabellán

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 14:30
null
Max Verstappen nyerte meg az őrült Spanyol Nagydíjat (Fotó: AFP)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Spanyol Nagydíjon. A Red Bull versenyzője a futam elején a kavicságyat is megjárta, majd ismét gondja akadt a DRS-sel, ám Charles Leclerc kiesése és a csapatutasítás az ő győzelmét hozta Barcelonában. A címvédő mögött Sergio Pérez ért célba – biztosítva a kettős győzelmet a Red Bull számára –, harmadikként George Russellt intette le a kockás zászló. Verstappen győzelmével és Leclerc nullázásával a holland a világbajnoki tabella élére állt.

 

Charles Leclerc és Max Verstappen számára sem ment zökkenőmentesen a barcelonai időmérő, amelynek végén a Ferrari-versenyzőé lett a pole pozíció. Leclerc mellől Verstappen, a második rajtsorból Carlos Sainz Jr. és George Russell vághatott neki a 66 körös futamnak.

Leclerc megtartotta az első helyet a startnál, ám Verstappen a futam elejétől igen közel maradt az élen autózó ferrarishoz. Russell feljött a harmadik pozícióba, Hamilton azonban Kevin Magnussennel csatázott, amiből a dán húzta a rövidebbet – kicsúszott a kavicságyba, és jobb első defektet kapott –, ám Hamilton is visszaesett a mezőny végére.

52. SPANYOL NAGYDÍJ
MÁJUS 20., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:19.828
2. szabadedzés: 1. Leclerc 1:19.670
MÁJUS 21., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:19.772
Időmérő 1. Leclerc 1:18.750
MÁJUS 22., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Russell
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 29., 15.00 Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 12. 13.00 Azeri Nagydíj, Baki
Június 19., 20.00Kanadai Nagydíj, Montreal

Mindkét versenyző megjárta a bokszutcát rögtön a futam legelején, Hamilton pedig már azt is felvetette csapatának, hogy az erőforrás kímélése érdekében talán fel kellene adniuk ezt a versenyt. A hétszeres világbajnok nemleges választ kapott, így meg kellett próbálnia felzárkózni a 19. pozícióból.

Néhány körrel később az élen is volt mit nézni, hiszen előbb Sainz, majd alig két körrel utána Verstappen is kicsúszott a kavicságyba a négyes kanyarban. Utóbbi csak két helyet veszített, Sainz azonban a top tízből is kiszorult. Verstappen hibájának következtében Russell jött fel a második helyre, de megkapta maga mögé a Red Bull párosát.

Az élmezőnyből egyébként először Verstappen és Russell esett túl az első kerékcseréjén a 14. körben, ami után a holland tovább támadta a Mercedes-pilótát, de nem volt könnyű dolga, hiszen nem működött tökéletesen a DRS az 1-es számú Red Bullon. Ez egyébként érthető módon igencsak frusztrálta Verstappent, aki hosszú körökre beragadt Russell mögé.

Verstappen a 24. körben néhány másodperc erejéig maga mögé utasította Russellt, aki azonban sikeresen visszatámadott, így a holland maradt a harmadik helyen. Kettejükre egyébként Pérez is megérkezett, majd jött a dráma az élen. Leclerc autója lelassult, s fel kellett adnia a versenyt. Ezzel átmenetileg Russell állt az élre – Verstappent pedig kihívták újabb kerékcserére –, ám Pérez hamar megelőzte a britet, s átvette a vezetést.

Charles Leclerc kiesése az első helyébe került a pontversenyben (Fotó: AFP)
Charles Leclerc kiesése az első helyébe került a pontversenyben (Fotó: AFP)

 

Verstappen átkerült háromkiállásos stratégiára, és miután utoljára is megjárta a bokszutcát, Russell elé jött vissza a második helyre. Csakhogy hamar felzárkózott Pérezre, akinek szóltak, hogy engedje el őt – a 49. körben meg is történt a helycsere, így ismét Verstappen vezette a versenyt.

Pérezt utána kihívták egy újabb kerékcserére, így rámehetett a leggyorsabb körért járó pontra, amelyet meg is szerzett. Verstappen győzelmére már semmi sem volt veszélyes, a Mercedesnél volt csak némi dráma az utolsó körökben. Hamilton autójában ugyanis igencsak fogyóban volt az üzemanyag, ami a hétszeres világbajnok negyedik pozíciójába került.

Verstappen ezzel szemben megnyerte az idény hatodik futamát, és átvette a vezetést Leclerc-től a pontversenyben, s a Red Bull is megelőzte a Ferrarit a konstruktőrök között. A dobogóra még Pérez és Russell állhatott fel, pontot szerzett továbbá Sainz, Hamilton, Bottas, Ocon, Norris, Alonso és Cunoda.

Folytatás egy hét múlva a Monacói Nagydíjjal!

A SPANYOL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull 1:37:20.475
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull 13.072 mp h.
3. George Russell brit Mercedes 32.927 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 45.208 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 54.534 mp h.
6. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 59.976 mp h.
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:15.397 p h.
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:23.235 p h.
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
12. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
14. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 2 kör h.
18. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 2 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 28
Charles Leclerc monacói Ferrari 27
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 4 4 4 2 110
2. Charles Leclerc 2 4 5 3 104
3. Sergio Pérez - 3 5 1 85
4. George Russell - 2 6 - 74
5. Carlos Sainz Jr. - 3 5 - 65
6. Lewis Hamilton - 1 5 - 46
7. Lando Norris - 1 4 - 39
8. Valtteri Bottas - - 5 - 38
9. Esteban Ocon - - 5 - 30
10. Kevin Magnussen - - 3 - 15
11. Daniel Ricciardo - - 2 - 11
12. Cunoda Juki
- - 3 - 11
13. Pierre Gasly - - 2 - 6
14. Sebastian Vettel - - 1 - 4
15. Fernando Alonso - - 2 - 4
16. Alexander Albon - - 2 - 3
17. Csou Kuan-jü - - 1 - 1
18. Lance Stroll - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull 195
2. Ferrari 169
3. Mercedes 120
4. McLaren-Mercedes 50
5. Alfa Romeo-Ferrari 39
6. Alpine-Renault 34
7. AlphaTauri-Red Bull 17
8. Haas-Ferrari 15
9. Aston Martin-Mercedes 6
10. Williams-Mercedes 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik