11 °C Budapest
Lasszóval fogdossák a dolgozókat:  egyre égetőbb a munkaerőhiány Magyarországon

Lasszóval fogdossák a dolgozókat: egyre égetőbb a munkaerőhiány Magyarországon

2021. október 19. 16:33

A harmadik negyedévben jelentős toborzási hullám söpört végig a hazai munkaerőpiacon, a cégek intenzív munkaerőfelvételbe kezdtek, a nyár folyamán minden eddiginél több állást hirdettek meg.

2020 rendhagyó év volt, rendhagyó viszonyokat kialakítva a munkaerőpiacon is, amely az idei nyár beköszöntével újjáéledt, majd szeptemberre már egyenesen szárnyalt: a Profession.hu 86 százalékos hirdetésszám növekedést mért adatbázisában az előző év azonos időszakához képest.

A magyar állásportál saját adatbázisa alapján negyedévente jelentést készít a hazai munkaerőpiac helyzetéről, amely alapján kirajzolódnak az aktuális trendek, tendenciák.

A tavalyi éhez képest 86 százalékos növekedés történt a feladott hirdetések számát tekintve; a legdinamikusabb növekedés Zala megyében mérhető, amelyet Vas és Veszprém követ, de nem sokkal marad el az első háromtól Heves, Baranya, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun sem.

Borsod megyében már az év felénél látványosan megindult a banki kategória, ami szeptember végére tovább emelkedett, hasonlóan a vendéglátáshoz. A szak-, betanított és segédmunkások toborzása hasonlóan alakult: közel másfélszer annyi hirdetést adtak fel ezen a területen, mint egy évvel korábban. Azonban az oktatás, IT programozás és fejlesztés, a marketing-média-PR is jelentős népszerű.

Tovább erősödik a vendéglátóipar toborzási hulláma

Jelenleg a legtöbb pályázatot begyűjtő terület a szakmunka, amelyet az adminisztráció, asszisztens, irodai munka követ. Ugyanakkor a jelentkezési tendenciákat vizsgálva továbbra is a vendéglátásás, hotel és idegenforgalom hirdetéseinek népszerűsége növekszik a legdinamikusabban: 6 százalékkal több pályázat érkezett ebbe a szekcióba, mint egy éve. A jelentkezések száma 2020 azonos időszakához viszonyítva a bank, biztosítás, bróker, valamint az oktatás, kutatás, tudomány és a fizikai, segéd, betanított munka esetében marad el leginkább.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Országos szinten a szakterületenként feladott hirdetések növekedési volumenét vizsgálva kirajzolódik, hogy a vendéglátás, hotel, idegenforgalom emelkedett a legintenzívebben a tavalyi évhez képest, amelyet sorrendben az üzleti támogató központok, a HR és munkaügy, a marketing, média és PR, valamint az adminisztráció, asszisztens és irodai állások követnek. Az összes szakmai kategóriában emelkedés mérhető az állásportál adatbázisában.

A munkaerőpiac szilárdulásával újra fellendült a munkahelykeresés is, a meghirdetett állásokra érkezett pályázatok száma a világjárvány előtti 2019-es év adataihoz képest növekszik: az országos átlag 3,3 százalékos emelkedést mutat. A jelenlegi állapot mindössze 29 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában mért eredménytől, azonban akkor a jelentkezési számok extrém módon tetőztek az aktuálisan elérhető, nyitott pozíciókhoz képest.  Van azonban olyan terület is, ahol az átlagosnál magasabb, két számjegyű százalékos növekedés tapasztalható a jelentkezések számában: Békés megye 14 százalékos növekedést ért el a tavalyi, kiugró adatokhoz képest is

– fejtette ki Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm