Megpróbálja Vitray Tamás letagadni, hogy szidta Hosszú Katinkát

Vágólapra másolva!
Vitray Tamás néhány napja egy rádióinterjúban durván gyalázta Hosszú Katinkát. Ahogy azt megírtuk, azzal próbálta megalázni a háromszoros olimpiai bajnokot, hogy azt mondta: "méltatlan helyzetbe hozta magát". Óriási felháborodást váltottak ki a szavai, és most Vitray megpróbálja letagadni korábbi szavait, persze sikertelenül.
Vágólapra másolva!

Vitray a Spirit FM-nek azt nyilatkozta, hogy Hosszú Katinka nem volt felkészülve. Szó szerint ezt mondta:

Vitray szavai persze nevetségesek, egyrészt több nyilatkozatból is lehet tudni, hogy Hosszú Katinka a felkészülés alatt kifejezetten jó időket úszott, másrészt az olimpián több sportolónál is látszott, mennyire felborult a papírforma, mennyire megváltoztatta az esélyeket a koronavírus és a karantén.

Vitray most

zagyva magyarázkodásba kezdett,

azt próbálta elhitetni a Blikknek adott interjúban, hogy ő valójában dicsérte Hosszút azzal, hogy azt mondta, méltatlan helyzetbe hozta magát. A volt sportriporter egészen sajátos módon az őt bíráló normális embereket szidja.

A Pesti Srácok három évvel ezelőtt leplezte le Vitray Tamás gyalázatos politikai múltját. Mint arról beszámoltunk, Vitray a Rákosiék által létrehozott Idegen Nyelvek Főiskoláján végzett, ezt követően a Honvédelmi Minisztérium politikai tisztje, az agitprop osztály hadnagya lett. Később leszerelt, majd megfordult a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemolimpexnél, és a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségén. Utána lett rádiós, később pedig tévés.